Sequoia National Monument - Trail of the hundred giants

Az alábbi képeken a nemzeti parkhoz vezető út látható. Az eleinte sík táj fokozatos ment át dombságba, míg beértünk a hegyek közé.

Egy tipikus látkép fenyőkkel. Az út nagyrésze ilyen tájon át vezetett.

Big trees

Első találkozásunk a nagy fákkal. Mivel meglehetősen későn (5 óra felé) értünk fel a hegyre, így javarészt egyedül voltunk. Tudni kell, hogy a környék annak ellenére, hogy tényleg vadon jellegű, meglepően jól ki van építve és a közelben egy kemping is volt. Meglepő, de a rengetegben az óriásfák messziről szinte elvesznek. A döbbenet akkor éri az embert, ha közelebb sétál hozzájuk. Már maga a törzs nem semmi, hát még felfelés a látvány!

A fák között végig ilyen kis ösvény vezetett. Nyilván mi az első kanyarban letértünk róla...

Az alábbi képeken látszik, mekkora is egy ilyen fa.

A legtöbb törzse belül üreges volt és fekete. erről később kiderült, hogy korom. Ezek a fák rendszeresen erdőtüzeket vészelnek át. A kérgük meglepően puha és szivacsos. Valószínűleg ezért sem sülnek meg végzetesen.

A fák oldalán rengeteg zuzmó nőtt. A legfurcsább, hogy élénk neon sárgás-zöld színben tündököltek. Adtak az erdőnek valamilyen földöntúli jelleget. Mindemellett az óriáfák inkább tujára emlékeztettek. Volt bennük valamilyen meseszerű jelleg.

A környéken jó sokáig sétálgattunk, majd visszatértünk a szállásra Porterville-be. Itt van még néhány kép, mely az ösvény körül készült:

Végre a folytatás - nemzeti parkok

Hosszú kihagyás után újra rászántam magam a blog folytatására, befejezésére. A szünet oka részben saját lustaságom, részben a kényelmetlenség. Az asztali gépre nehezen ment volna át az a 34 Gb-nyi képanyag, amiből válogatok a bloghoz. Ha minden rendben lesz, akkor nemsokára elugrom egy hordozható merevlemezért, ami majd központi háttértárként is szolgálatba fog állni az itthoni hálózatban. Egyelőre azonban még kénytelen vagyok képeket feldobni a noteszgépről, majd az asztalin kommentálni. Az igazi látványosságok úgyis most következnek, amikhez igyekszem az eddigieknél részletesebb leírást adni.

9. nap: Porterville és Sequioa Nemzeti Park

Nagyobb térképre váltás
A fenti térképen a Bakersfield-ből Porterville-ig megtett út (nem teljesen ezen haladtunk, tekintettel a rövid távolságra, inkább alsóbb rendű utakat preferáltunk). A "C" pont jelöli a Száz Óriás Ösvényét. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk az óriásfákkal. Az út nem volt zökkenőmentes, mivel Porterville felé útba ejtettük az erdészetet, ahol nem a térképen megjelölt utat ajánlották, hanem a California Hot Springs felőli szerpentint (ez az út déli része). Itt hoztam egy rossz döntést és szálláskeresés helyett rögtön arra indultunk. Persze az ember nem fogja fel előre, hogy itt súlyos 1000 métereket emelkedik az út és a távolság is csak a térképen kicsi. Jó egy órányi út után megérkeztünk California Hot Springs-hez, ahol felvilágosítottak, hogy innen már nincs benzinkút csak visszafelé. Ez nem nyugtatott meg, mivel a fedélzeti számítógép olyan 150 mérföldre saccolta a benzint. Visszafordultunk és Porterville felé vettük az irányt. Ide délután érkeztünk meg és viszonylag gyorsan találtunk is szállást. Még szerencsére volt elég időnk, hogy elmenjünk a parkba, ezúttal a térképen is látható északi útvonalat használva.

Las Vegas, Bakersfield

Kicsit borítom a rendet, hogy gyorsabban haladhassak és a lényegre térjek. A Grand Canyon után másnap Las Vegas felé indultunk. Az igazi cél számomra az útba eső Hoover gát volt, amiről az előző hozzászólásban raktam fel képeket. Monumentális volt. Külön biztonsági ellenőrzés után lehetett csak megközelíteni, szúrópróbaszerűen nézték át a kocsikat (mi szerencsére megúsztuk). A gátnál iszonyatos meleg volt, amilyen még Magyarországon sem nagyon fordul elő. Láttam egy lányt összeesni. A hőség 115 Fahrenheit körül mozgott árnyékban (ami meg nem igazán volt). Ez Celsiusban 46 fok körüli érték.

A gát után nem sokkal terül el Las Vegas, tényleg a sivatag közepén. Itt végül egy délutánt töltöttünk és másnap tovább utaztunk. Bár korán megérkeztünk délután, egyszerűen nem volt erőnk kimenni a szállásról, mert akkora volt a hőség. Este 7 óra fele indultunk el. Igazából végignéztük a Strip-et (a főutca, itt fekszenek a nagy kaszinók), meg is álltunk sétálni. Nekem öszintén sok volt és nem is tetszett. a város lényegében ez az utca és a környező lepukkantabb "kiszolgáló" övezet. Ha valaki nem akar kaszinózni, akkor sokáig nem érzi jól magát, nekünk mondjuk nem is ez volt a célunk. A Death Valley-t akartuk megnézni, de a másnapra ígért 120 fahrenheit feletti hőmérséklet elvette a kedvünket a dologtól. Úgy döntöttünk, hogy a második hetet inkább a nemzeti parkokkal töltjük a Sziklás hegységben. Azért sikerült bejutnunk a Belaggio aljába és végignézni előtte egy "szökőkút előadást" is. Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a város este él igazán. A fények csodálatosak és talán kicsit sok is, de valahogy mégsem csicsás. A rengeteg különböző neon hihetetlen hatást kelt.

Las Vegas után nyugatnak vettük az irányt a Sequoia nemzeti park felé. Az út meglehetősen sivár volt, a Mojave (itt úgy ejtik, hogy 'mohávi') sivatagon keresztül vezetett. Ez nem az a hardcore homoksivatag, inkább füves sztyepp yukkákkal. Azért az is nagy látványos volt. Végül energia hiányában úgy döntöttünk, hogy egy éjszakát Bakersfield-ben töltünk. Sikerült egy olcsó motelt találni (Motel6) és megállapodni. A fenti sivatagos kép után készült (egy hegygerinccel későbbi) az alábbi, ténylegesen füves, fás szavannai környezet (talán ez a préri, vagy inkább a fenti volt az). A váltás egyébként nagyon látványos volt. A sivatagból bekerültünk a hegyről lefelé ereszkedve ebbe a sárga, zöld és kék környezetbe. A képekből nem jön át, de nagyon látványos és izgalmas volt. A következő képen már lejjebb ereszkedtünk a hegyről dombok közé, nem messze Bakersfield-től. Azt hiszem innen indul a Narancsvidék. A sárga környezetből élénk, vidám harsányzöld citrus ültetvények közé kerültünk. Alapvetően naranccsal találkoztunk (még érettet is láttunk. Ezen kívűl láttunk cseresznyést, pisztáciást, diófást, mandulást, rengeteg szőlőültetvényt, kukoricát stb. Óriási rendben álltak, a fák is, mintha alakra lettek volna nyírva.Délután volt idő még egy pár órás kirándulásra, így a térképen közelinek tűnő Lake Isabella felé vettük az irányt. A valóságban azért meglehetősen messze volt. Egy szűk kanyonon át lehetett megközelíteni egy hihetetlen kanyargós és keskeny úton, ami az út 2/3-a után, a hegyen a semmi közepén, kétszer kétpályás autópályává szélesedett (!). A tó a hegyek között terült el. Lesétáltunk a partjára és térdig bele is gázoltunk, kellemes volt, de fürödni nem volt kedvünk (már kicsit bánom a dolgot). A hazaút eseménytelen volt, de szintén látványos. Vacsorának valót a szállással szemközti Jack-in-the-box gyorsétteremben vettünk, felejthető minőségben (a kajákról mindenképpen írok egy külön boxot az érdekességeknél).

Grand Canyon és Hoover gát

6-7. nap: július 17-18: szombat és vasárnap

Egyelőre csak képeket rakok fel, a komment később következik. Szombat nagy részében mozgásban voltunk San Diego-ból a Grand Canyon felé.

Borders könyvesbolt és kávézó

Életemben először egy könyvesboltban netezek San Francisco belvárosában, a Union Square egyik sarkán. Mivel ma nincs szállás és a gép csak éjfél előtt 10 perccel indul, valahogy ki kell bírni addig. Odakinn fúj a szél és 15 fok körül lehet. Most adtam fel néhány képeslapot, kíváncsi leszek, megérkeznek-e majd és mikor.

Ez a könyvesbolt nem semmi. Négy emelet és kávézó. Próbából megnéztem a katalógust és a "hungarian" kulcsszóra több mint 50 találat volt, többségében nyelvkönyvek és szakácskönyvek. Van egy szint, aminek a fele csak képregénnyel és mangával van megtömve, de most kihagyom ezek vásárlását. Hasonlóan vonzó illata van a kávénak is, de mivel 5$ egy csésze, így ez is kimarad az életemből. Apropó, a kávé itt nagyon rossz. Rettenet vizes és az íze is elég lötyi. Ha nem lehetne mindenféle cuccot belerakni (öntetek, tejszín stb.) nem is nagyon lehetne meginni.
A Starbuckshoz hasonlóan az iPod és iPhone is tömegcikk errefelé. Tiszta Amerika feeling és a vicces az, hogy itt San Franciscoban mindennek olaszos beütése van. Tele van Ristorante-val, olasz kávézókkal, bisztrókkal és pizzériákkal. Ennek ellentéte a kínai városrész, ahol még angol szót is ritkán lehet hallani, a boltokra pedig minden kínai nyelven van kiírva.

Nem jó így állandó lemaradásban írni. Egyszerűen nem jut időm rendesen a blogot írni, mert állandóan mozgásban vagyunk. Most már harmadik napja vagyunk San Francisco-ban. A város egyszerűen csodálatos. Utaztunk már kábelkocsin (ez az a villamosszerű jármű, amit a filmekben is látni), nagyon nagy élmény volt. Ott lógtam az oldalán, miközben centikre húzott el az autók mellett. Egy jókora néger vezette és állandóan poénkodott. Hol elengedte kicsit a kocsit a 20%-os lejtőn, hol megjegyezte, hogy ebben a kanyarban sok embert el szoktak veszíteni. Ha valaki tökölt előtte, veszettül rángatta a csengőt és kiabált. Ma este indulunk tovább Buffalo-ba, a Niagara vízesést megnézni.

San Diego Act II

5. nap: Július 16. péntek

Reggel első utunk San Diego kikötőjébe vezetett, ahol szomorúan vettük tudomásul, hogy bálnát nyáron nem nagyon lehet a környéken látni. Szerencsére a közelben horgonyoz a második világháború végétől 1992-ig szolgálatban állott Midway anyahajó-múzeum. Ezt én nagyon szerettem volna látni, így a bálnanézés helyett ezt választottuk. Maga a hajó óriási. Két fedélzet van nyitva belőle, de ezeket is másfél óra felületesen átnézni. Furcsa érzés volt benne sétálni, eddig ilyet csak filmeken volt szerencsém látni. Audio Guide segítségével lehetett végigjárni, de rengeteg nyugalmazott tengerész is volt a hajón, akik a mellett, hogy hitelesen üvöltöztek az emberrel, mint matrózzal, készségesen elmagyaráztak mindent. A hajó egyben repülőgép kiállításként is működött, a repülőfedélzeten rengeteg gép volt kiállítva.Az alábbi képen látható a hajót behálózó folyosók egy részlete. Mindent meg lehetett nézni, az egyszerű tengerészek szállásától kezdve a tisztek kantinján át a pilóta eligazítóig.Itt a repülő fedélzet látható a kiállított gépekkel. A panoráma sem volt utolsó. Ha dél felé néztünk, akkor a távolban már Mexikó látszott. A légtérben folyamatosan katonai gépek repültek: harci helikopterek, a parti őrség gépei és katonai szállítók. A közeli félsziget (Coronado) végében most is aktív katonai reptér van. Ezek mellett láttunk a túlparton messzebb aktív anyahajót és rombolókat is. A másik irányban pedig felhőkarcolók magasodtak, San Diego belvárosában (a GTA San Andreas tényleg nyomokban hasonlít a városra).
A Midway után a már említett Coronado félszigetre mentünk, az óceán partjára fürödni. Óriási hullámok voltak, a homok olyan meleg volt, hogy mezítláb rá sem lehetett lépni. A fejünk felett helikopterek húztak el, a távolban pedig csatahajó haladt. Nagyon hangulatos volt. Délután a vadasparkba mentünk a szálláson vett zuhany után. A park valójában San Diego-tól igen messze, Escondido mellett helyezkedik.Lent a vadaspark egy részlete látható. Nagyon hasonló volt a SeaWorld-höz, de inkább az állatkert jelleg dominált. Tulajdonképpen több völgynyi területen feküdt, melynek egy része szabadon bejárható volt, ligetekkel és rengeteg növénnyel, állattal. A másik fele, amiről a képeket is felraktam, a szabad emberek elől elzárt, csak járművel látogatható park volt, ahol az állatok szabadon sétálgattak. A ragadozók külön kifutókba voltak (Gepárdok, oroszlánok), míg a növényevők középen helyezkedtek el egy grandiózus területen (orrszarvúak, gnú,k antilopok, zebrák és még jó pár más állat). A "szafari" majd egy órát vett igénybe, mialatt a "kocsi-vasút" megkerülte a völgyet.Egy igen ötletes megoldás volt, hogy a fákról több helyen vízpárát permeteztek. A hőség így is elég nagy volt, ami jól passzolt az afrikai érzéshez. A hőség 35-40 fok körüli volt.A parkra igazából a rendelkezésünkre álló 4-5 óra éppen csak elég volt. Ha valaki minden szegletét végig akarja járni, akkor ez is egy egynapos elfoglaltság, illetve szintén nem olcsó mulatság, mert a parkba a belépő fejenként 37$ és a különböző italok, ételek is jó pár dollárról indultak (mi hozott ásványvízzel oldottuk meg a dolgot). Megnézni viszont mindenképpen érdemes, ez megint csak olyasmi, amivel kevés helyen lehet találkozni. A park maga elképesztően jól meg van csinálva. Tele van egzotikus afrikai növényekkel (saját bevallásuk szerint több mint 3000 fajt telepítettek be). Állatokból is igen jó a felhozatal, de igazából a környezet az, ami nagyon hangulatossá teszi. Látszik, hogy igyekeznek a vad jelleget erősíteni. Rengeteg állat, főként madár él szabadon. A park mindezek mellett kényelmes is. Bár eddig nem említettem, de itt Amerikában tényleg komolyan veszik a mozgássérülteket és minden, de minden bejárható kerekesszékkel is, nem is nagyon tudok az elmúlt két hétben olyan példát mondani, ahova nem lehet ilyen módon eljutni.

San Diego

4. nap: Július 15. csütörtök

Reggel kijelentkeztünk a szállásról és rögtön San Diego felé vettük az irányt. Az út körülbelül két órát vett igénybe.

Nagyobb térképre váltás

Mikor odaértünk, elkezdtünk szállást keresni és viszonylag hamar sikerült is egy olcsó motelre lelni. Az elsődleges úti célunk a SeaWorld volt. Ha már Hollywoodban az Universal Studios parkját kihagytuk, ezt mindenképpen meg akartuk nézni. A szállás nem is volt messze tőle, alig pár mérföldre. Mielőtt bementünk volna, kerestünk valamilyen kajáldát, de ezúttal valami amerikaiasabbat. Ennek megfelelően első utunk egy Tacozóba vezetett.

A második azért már a mellette fekvő "autentikusnak tűnő" gyorsétterembe. A külseje nem adott okot a bizalomra, de hogy tele volt, az már annál inkább Szinte azonnal beletaláltunk a legjobb hamburgeresbe. Most már, lassan az út felénél, kijelenthetjük, hogy ez a hely az eddigi legjobb. A neve In-n-Out. Részletesebb leírással majd az érdekességek kajaszekciójánál szolgálok. Annyit azért már most elárulok érdekességként, hogy itt ezek bár gyorséttermek, mégsem olyanok mint otthon. Rendel az ember, akkor kap egy sorszámot, ami majd egyszer csak ételre váltható, ha elkészültek a fogással. Első körben egy sajtburgert kértünk French Fries-al és egy adag shake-el.

Folytatás:
A SeaWorld a tengerparton helyezkedik el. Hatalmas kalandpark. Úgy kell elképzelni, mintha az állatkertet és a vidámparkot vegyítenénk tengeri környezetben. Rengeteg állat van kiállítva. E mellett volt vizes "hullámvasút" is, kilátó torony, libegő stb. A belépő elég megrázó, fejenként 70$. Ebben szerencsére a legtöbb dolog benne van. A park monumentális. Délután kettőkor érkeztünk meg és este 10-ig maradtunk. Minden így sem fért bele. Egymást követik az attrakciók. Elsőként fóka show-ra sikerült beülni. Egy egy műsor 20-25 percig tartott. Az igazán nagy látványosság természetesen a gyilkos bálnák műsora volt. A képeken látszik, hogy a műsorok félkör alakú lelátók előtt zajlottak. Az alsó néhány sor volt a soaking zone. Aki ide ült, azt kegyetlenül eláztatták. A bálnák 16 sort is képesek voltak felspriccelni. Részt vettünk még delfin-show-n is. Az "állatos" műsorokon kívül volt szimulátor is, amivel az Északi sarkhoz tartó helikopterre lehetett "felülni". Simogattunk tengeri csillagot és denevér rájákat is. Volt cápák között húzódó átlátszó falú alagút is (nekem ez nagy szám, mert a Topicáriumban sem voltam még soha). A park mindemellett egyértelműen családoknak szól. Rengeteg fagyis, kajaárus és szuvenírbolt volt (az amerikaiak ezt imádhatják, amerre csak mentünk, a tengertől a sziklás hegység csúcsaiig mindenhol volt ajándék bolt). Természetesen az étellel és itallal keményen lerántották az embereket, de hogy is lehetne ellenállni egy gyilkos bálnás pohárnak... A park fő látványossága a Shamu nevű bálna volt. Este külön műsora volt Shamu Rocks címen. Tulajdonképpen rockzenére ugráltak a bálnák és fröcskölték az embereket. Ez már az utolsó műsor volt a parkban, amit tűzijáték zárt. A zene elég jó volt: Queen, Ted Nugent, Van Halen, Suzie Quatro stb. A műsorokon és a parkban is iszonyatos tömeg volt.