Végre a folytatás - nemzeti parkok

Hosszú kihagyás után újra rászántam magam a blog folytatására, befejezésére. A szünet oka részben saját lustaságom, részben a kényelmetlenség. Az asztali gépre nehezen ment volna át az a 34 Gb-nyi képanyag, amiből válogatok a bloghoz. Ha minden rendben lesz, akkor nemsokára elugrom egy hordozható merevlemezért, ami majd központi háttértárként is szolgálatba fog állni az itthoni hálózatban. Egyelőre azonban még kénytelen vagyok képeket feldobni a noteszgépről, majd az asztalin kommentálni. Az igazi látványosságok úgyis most következnek, amikhez igyekszem az eddigieknél részletesebb leírást adni.

9. nap: Porterville és Sequioa Nemzeti Park

Nagyobb térképre váltás
A fenti térképen a Bakersfield-ből Porterville-ig megtett út (nem teljesen ezen haladtunk, tekintettel a rövid távolságra, inkább alsóbb rendű utakat preferáltunk). A "C" pont jelöli a Száz Óriás Ösvényét. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk az óriásfákkal. Az út nem volt zökkenőmentes, mivel Porterville felé útba ejtettük az erdészetet, ahol nem a térképen megjelölt utat ajánlották, hanem a California Hot Springs felőli szerpentint (ez az út déli része). Itt hoztam egy rossz döntést és szálláskeresés helyett rögtön arra indultunk. Persze az ember nem fogja fel előre, hogy itt súlyos 1000 métereket emelkedik az út és a távolság is csak a térképen kicsi. Jó egy órányi út után megérkeztünk California Hot Springs-hez, ahol felvilágosítottak, hogy innen már nincs benzinkút csak visszafelé. Ez nem nyugtatott meg, mivel a fedélzeti számítógép olyan 150 mérföldre saccolta a benzint. Visszafordultunk és Porterville felé vettük az irányt. Ide délután érkeztünk meg és viszonylag gyorsan találtunk is szállást. Még szerencsére volt elég időnk, hogy elmenjünk a parkba, ezúttal a térképen is látható északi útvonalat használva.

Las Vegas, Bakersfield

Kicsit borítom a rendet, hogy gyorsabban haladhassak és a lényegre térjek. A Grand Canyon után másnap Las Vegas felé indultunk. Az igazi cél számomra az útba eső Hoover gát volt, amiről az előző hozzászólásban raktam fel képeket. Monumentális volt. Külön biztonsági ellenőrzés után lehetett csak megközelíteni, szúrópróbaszerűen nézték át a kocsikat (mi szerencsére megúsztuk). A gátnál iszonyatos meleg volt, amilyen még Magyarországon sem nagyon fordul elő. Láttam egy lányt összeesni. A hőség 115 Fahrenheit körül mozgott árnyékban (ami meg nem igazán volt). Ez Celsiusban 46 fok körüli érték.

A gát után nem sokkal terül el Las Vegas, tényleg a sivatag közepén. Itt végül egy délutánt töltöttünk és másnap tovább utaztunk. Bár korán megérkeztünk délután, egyszerűen nem volt erőnk kimenni a szállásról, mert akkora volt a hőség. Este 7 óra fele indultunk el. Igazából végignéztük a Strip-et (a főutca, itt fekszenek a nagy kaszinók), meg is álltunk sétálni. Nekem öszintén sok volt és nem is tetszett. a város lényegében ez az utca és a környező lepukkantabb "kiszolgáló" övezet. Ha valaki nem akar kaszinózni, akkor sokáig nem érzi jól magát, nekünk mondjuk nem is ez volt a célunk. A Death Valley-t akartuk megnézni, de a másnapra ígért 120 fahrenheit feletti hőmérséklet elvette a kedvünket a dologtól. Úgy döntöttünk, hogy a második hetet inkább a nemzeti parkokkal töltjük a Sziklás hegységben. Azért sikerült bejutnunk a Belaggio aljába és végignézni előtte egy "szökőkút előadást" is. Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a város este él igazán. A fények csodálatosak és talán kicsit sok is, de valahogy mégsem csicsás. A rengeteg különböző neon hihetetlen hatást kelt.

Las Vegas után nyugatnak vettük az irányt a Sequoia nemzeti park felé. Az út meglehetősen sivár volt, a Mojave (itt úgy ejtik, hogy 'mohávi') sivatagon keresztül vezetett. Ez nem az a hardcore homoksivatag, inkább füves sztyepp yukkákkal. Azért az is nagy látványos volt. Végül energia hiányában úgy döntöttünk, hogy egy éjszakát Bakersfield-ben töltünk. Sikerült egy olcsó motelt találni (Motel6) és megállapodni. A fenti sivatagos kép után készült (egy hegygerinccel későbbi) az alábbi, ténylegesen füves, fás szavannai környezet (talán ez a préri, vagy inkább a fenti volt az). A váltás egyébként nagyon látványos volt. A sivatagból bekerültünk a hegyről lefelé ereszkedve ebbe a sárga, zöld és kék környezetbe. A képekből nem jön át, de nagyon látványos és izgalmas volt. A következő képen már lejjebb ereszkedtünk a hegyről dombok közé, nem messze Bakersfield-től. Azt hiszem innen indul a Narancsvidék. A sárga környezetből élénk, vidám harsányzöld citrus ültetvények közé kerültünk. Alapvetően naranccsal találkoztunk (még érettet is láttunk. Ezen kívűl láttunk cseresznyést, pisztáciást, diófást, mandulást, rengeteg szőlőültetvényt, kukoricát stb. Óriási rendben álltak, a fák is, mintha alakra lettek volna nyírva.Délután volt idő még egy pár órás kirándulásra, így a térképen közelinek tűnő Lake Isabella felé vettük az irányt. A valóságban azért meglehetősen messze volt. Egy szűk kanyonon át lehetett megközelíteni egy hihetetlen kanyargós és keskeny úton, ami az út 2/3-a után, a hegyen a semmi közepén, kétszer kétpályás autópályává szélesedett (!). A tó a hegyek között terült el. Lesétáltunk a partjára és térdig bele is gázoltunk, kellemes volt, de fürödni nem volt kedvünk (már kicsit bánom a dolgot). A hazaút eseménytelen volt, de szintén látványos. Vacsorának valót a szállással szemközti Jack-in-the-box gyorsétteremben vettünk, felejthető minőségben (a kajákról mindenképpen írok egy külön boxot az érdekességeknél).